Barion Pixel

Péter azzal a visszatérő problémával érkezett hozzánk, hogy a vállalkozásai néhány év működés után rendre összeomlanak. A kudarcok mögött mindig megjelent egy „külső hatalmi személy”: egy főnök, egy hatóság, egy domináns üzlettárs vagy egy megváltozott jogi-gazdasági környezet, amely ellehetetlenítette a működést. Hiába volt tehetséges, kitartó és szorgalmas, a történet újra és újra ugyanoda futott ki.

A családállítás során egy mélyebb réteg tárult fel.
Kiderült, hogy Péter édesapját a háború után hat évre Szibériába hurcolták hadifogságba. Amikor hazatért, fizikailag és lelkileg is megtörve érkezett vissza, és már nem élt sokáig. Péter mindössze 17 éves volt, amikor elveszítette az édesapját. Az állításban világossá vált: az édesapja életében a hatalom romboló, elvevő erőként jelent meg.Péter gyermeki, tudattalan szeretetből és lojalitásból ezt a sorsot vitte tovább.
A saját vállalkozásaiban újra és újra „színpadra állította” édesapja életkudarcát: felépített valamit, majd hagyta, hogy egy külső hatalom elvegye tőle. Mintha újra és újra harcolt volna az édesapja helyett a hatalommal…
Nem azért, mert erre vágyott, hanem mert a mélyben így maradt hű az apjához.

Amikor ez felismerhetővé és kimondhatóvá vált, megjelent egy új belső mondat:
„Apa, tisztelem a sorsodat, de a saját életemet most már másképp élem.”
A családállítás egyik legnagyobb ajándéka, hogy láthatóvá teszi ezeket a láthatatlan hűségeket – és lehetőséget ad arra, hogy a szeretet ne önfeláldozásban, hanem szabad választásban éljen tovább. A nap végén a többi résztvevő is megjegyezte, hogy Péter milyen pozitív fizikai változáson ment át, szemmel láthatóan megkönnyebbült, felszabadultabb, vidámabb lett.

Családállításról BŐVEBB INFORMÁCIÓK a honlapon:
https://szivemszerint.com/csaladallitas/

 

x