Barion Pixel

A morfogenetikus mező titkai - Bemutatkozik a Color Genetics rendszer

Életemben először egy vendégség alkalmával, ha hinnék benne azt mondanám „véletlenül” találkoztam a ColorGenetics rendszerrel és az Aura-Soma színes üvegeivel. Találkozóra mentünk újdonsült barátainkhoz és a szobában az üvegcsék ki voltak téve az asztali állványra. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, feltettem a kérdést, hogy mik ezek és hogyan működnek? Mondták, hogy ha érdekel és akarok választani közülük, megtehetem. Így választottam 4 üveget magamnak. Emlékszem először egy ragyogó narancssárga üvegre esett a választásom. Röhögcsélve, viháncolva mondtam, hogy ez milyen szép! Teljesen az üveg bűvöletében voltam és csak távolról hallottam, hogy azt kérdezte tőlem a barátunk, hogy édesapámmal mi történt, ami nekem még mindig annyira fáj. Az eszemmel  fel sem fogtam mit kérdezett, de hirtelen, szinte a semmiből zokogás tört fel belőlem. Semmit nem észleltem magam körül csak a mérhetetlen fájdalmat, ami beborította a szívemet. Felelevenedett bennem az a maró érzés, amikor Édesapám szíve egy hajnali órán a szívinfarktus facsaró görcsében megállt, ő pedig utolsó  lélegzetét elengedve csendesen a kezeim közt meghalt. Ez 10 évvel ezelőtt történt és nekem még mindig bűntudatom volt, hogy nem tudtam őt megmenteni…( a folytatáshoz kattints a Tovább olvasom gombra) 

Tovább olvasom

Percek teltek el, míg a fájó emlékekből visszatértem, ezután a barátunk elhelyezte a földön a választott üvegeimet és folytatódott a színes üvegekkel való munka. Lassan mindent megértettem. Ráláttam, hogy mit próbáltam apukám helyett megtenni és miben próbáltam neki még halála után is segíteni. Majd arra is ráláttam, hogy ez nem az én dolgom, csak magamra vettem, pedig senki nem kérte tőlem. Amikor lélekszinten tudatosult bennem az igazság, megkönnyebbültem. Gyermeki lelkem a tudatosulás által feloldozást kapott és azóta egészen más színben látom a világot.  Eltűnt a mély bűntudat és a lelkiismeretfurdalás, ami addig láthatatlanul nyomasztott. Ennek már sok éve és azóta én is megtanultam a ColorGenetics módszert és az Aura-Soma színes üvegek a mindennapjaim részévé váltak. A teljes készlet, mind a 118 üveg ott pompázik a nappalinkban és mint jóbaráthoz bármikor segítségül fordulhatok hozzájuk, ha szükségem van lelket könnyítő érintésükre. – Ráski Judit

Mi az a ColorGenetics rendszer?

ColorGenetics® két különálló módszer ötvözéséből született. Alapjait a Bert Hellinger nevéhez fűződő családállítás és az Aura-Soma® színfilozófiai rendszer képezi.  Color=szín, Genetics=generációs minták. A ColorGenetics módszer hatékonyan ötvözi a családállítás energiáját és a színek erejét. Azt is mondhatnánk, hogy olyan egyéni családállítás, ahol a színek segítségével láthatunk rá elakadásainkra és ismétlődő nehézségeink tudatalatti okaira, melyek megkeserítik életünket. Ezek az okok pedig legtöbb esetben nem is a saját életünkből, hanem valamelyik ősünk életéből erednek vagy velük kapcsolatosak, mi pedig elfogadjuk azt, mint követendő mintát, pedig érezzük, hogy nehéz és nem szolgál minket. Az egyéni foglalkozás során ezektől  a mintáktól, mint súlyos batyuktól szabadulunk meg.

Így működik a ColorGenetics

Ez egy energetikai munka, mely során keveset beszélünk és annál többet érzünk. Nem az a lényeges, hogy mit mondunk hanem, hogy mit érzünk valójában. A foglalkozás során hagyjuk, hogy felszínre kerüljenek a rég elfojtott, megfagyott könnyek, mert a legtöbb baj a ki nem mondott, elfojtott érzelmekből van. Ahogy az egyik férfi kliens fogalmazta meg egyszer találóan „mert ami nem kifele, az befele csorog…”

A belső munka során megjelenik saját információs vagy ha úgy tetszik morfogenetikus mezőnk, amely megjeleníti a tudatalatti akadályainkat, amelyek szüleink, nagyszüleink vagy távolabbi őseink családi mintáiból, és saját élettapasztalatainkból  alakulhatott ki. Ezeket az elakadásokat tudatosítjuk és fel is oldjuk a találkozás alkalmával. A végére a kliens el tudja különíteni a saját életétől a családtagoktól átvett viselkedési mintákat és ezáltal már le tudja tenni azokat a terheket, ami nem az övé és amelyek cipelésébe már belefáradt.

Mi az a morfogenetikus mező?

Minden családnak van egy közös energia mezeje, „morfogenetikus mezője” ami tárolja a családban történt eseményeket. Ez a mező olyan információs közeg, amiben minden tudás, tapasztalat felhalmozódik,tárolódik és amiből hozzáértők által az információ biztonsággal előhívható. A „morfogenetikus mező” az a hely, ami által betekintést kapunk a családállítást kérő személy családi rendszerébe.

Hogy történik a konzultáció?

Az egyéni konzultáció során első lépésként a kliens elmondja, hogy milyen problémát hozott magával, mire várja a megoldást. Ezután  az Aura-Soma készletéből a konzulens instrukciói alapján színes üvegeket választ magának. A kliensben zajló lelki folyamatok feltárását a színek segítségével kezdjük. A választott üvegek megmutatják azt, amerre haladni szeretnénk és az ezt gátoló akadályokat is. Ezt közösen kielemezzük és megbeszéljük a hatását a kliens jelenlegi életszakaszában. Ezután elhelyezzük az üvegeket a térben, a morfogenetikus mezőben és összekapcsolódva az adott színekkel megkezdődik a tudatalatti feltárása, amely a saját családi és információs mintáinkat jeleníti meg és az abban lévő tudatalatti akadályokat hozza a felszínre. Egy foglalkozás alkalmával több tudatalatti blokk is előkerülhet, amelyeket a családunk különböző tagjaitól vagy a saját tévedésen alapuló élettapasztalatainkból hozunk. Ezeket az átvett akadályozó mintákat tudatosítjuk és fel is oldjuk, mely általában egy-két órát vesz igénybe. A tapasztalatok szerint a módszer annyira hatékony, hogy a feloldott témákban ismétlésre nincs szükség. A ColorGenetics® elemi erővel hozza felszínre az érzelmeinket, és életünk több területén is hamarosan jelentős változások indulhatnak meg, mivel egy-egy elakadás többféle életterületünkre is hatással lehet. 

Kinek ajánljuk?

– Akinek elege van a családi nyűgökből.

Aki könnyebb, szabadabb életet szeretne.

– Aki szabadulni akar a lehúzó családi mintáktól.

Aki szeretné megtalálni önmagát.

– Aki az egyéni foglalkozásokat részesíti előnyben.

– Aki nem akar egy egész csoport előtt kitárulkozni.

Aki szeretné a családállítás erejét megtapasztalni.

– Aki a problémákat a gyökerénél szeretné kezelni.

Van még egy ajándék abban,

ha az ember végre leteszi a generációs terheket és megkönnyebbülten kezdi élni a saját életét: olyan hatalmas erőforrások birtokába jut, amiből másoknak is képes lesz adni anélkül, hogy neki elfogyna.

És kinek nem?

Nem neked való ez a technika, ha azt hiszed, hogy több bajod lesz, ha letisztítod a családi és emberi kapcsolataidat.

 

Mit érhetsz el vele?

  • Könnyebb életet.
  • Több életterületen is jelentős változást.
  • Családtagokkal harmonikus viszonyt.
  • Megérted önmagad és családtagok viselkedését.
  • Megbocsátás, elengedés témakörét megdolgozod.
  • Eddig nem tapasztalt önismeretre tehetsz szert.
  • Elkezdheted élni önmagad életét.
  • Terhek nélkül, könnyedén mész az utadon tovább!

Milyen témában lehet segítség?

– önmagad megtalálása
– párkapcsolati problémák
– férfierő, nőierő megtalálása
– munkahelyi problémák
– szülő-gyermek kapcsolat zavarai
– a felnőttkorban is fájó gyermekkori sebek
– gyerektelenség, félelem a gyerekvállalástól
– gyengébb teljesítmény, sikertelenség
– betegségek lehetséges lelki okának a feltárása
– ha azt érezzük, hogy több van bennünk, de nem tudjuk kihozni azt magunkból

Mennyibe kerül?

ColorGenetics oldás díja: 35.000 Ft / 1,5- 2 óra

A konzultáció helyszíne: Dunakeszi – Szívem Szerint Selfness Akadémia

 

Horváth család

Közös fedél alatt - családi élménybeszámoló:

„Nemrég a szüleimmel és testvéreimmel egy családi közös utazás alkalmával az önbizalomról beszélgettünk az autóban. Hárman vagyunk fiúk a családban és rá kellett jönnünk, hogy olyan családban nőttünk fel, ahol több generációra visszamenően a felmenőinknek önbizalomból nem sok volt. Megdöbbentem. Akkor nekem és a testvéreimnek hogy legyen? Rájöttünk, nekünk kell tenni érte, ezért családilag együtt elmentünk egy családi Color Genetics oldásra. Izgultunk, hogy mi lesz, mert még sose voltunk hasonlón. De olyan pozitív fogadtatásban volt részünk Levi és Judit által, hogy mire odaértünk, már mi is megnyíltunk. Egymás után egyénileg került sorra mindenki a családból és persze kiderült, hogy az egyik legfőbb elakadás tényleg az önbizalom és önbecsülés témájában volt mindenkinek. Nagyon érdekes volt érezni azokat a láthatatlan erőket és energiákat, amiket a hétköznapokban talán észre sem veszünk, de mégis átszövik a családi kapcsolatokat és erős hatással vannak ránk. Furcsa volt a kettősség, hogy nap végére azt éreztük nagyon elfáradtunk, közben pedig mégis feltöltődve, vidáman, bizakodóan jöttünk el a családterápiáról.

Ráláttam, hogy a hiányosságaimmal foglalkozni kell, mert egyébként nem lesz jobb. Azóta többet törődök magammal. Sokat dolgozom és a munkában is azt csinálom, amit szeretek. Amellett sportolok, nyelvet tanulok, barátokkal vagyok. Most táncolni akarok megtanulni. Egyre jobban felismerem és fel is írom magamnak, hogy miken kell változtatni. És el is kezdem, és csinálom. A testvéreimen is látom a változást, főleg az öcsémen, aki nyitottabb és közlékenyebb lett. Nem hatalmas a különbség, de mégis érzékelhetően más, talán nincs már annyira elzárkózva a világtól, mintha több ereje lenne és jobban tudna kapcsolódni másokhoz is. Ő kapott a terápia végén 100-as számú Aura-Soma üveget is és annak a tartalmával kellett magát bekenni. Azt mondta, hogy elégedettebb önmagával. A bátyám is árgus szemekkel figyeli önmagát. Tudja, hogy miben szeretne változást elérni, és bár az még nem valósult meg, de bízik magában és legfőképp azt mondja, hogy sokkal nagyobb a nyugalma, amióta ott belül megértett valamit.

Anyukám észrevette magán, hogy sokkal türelmesebb, és elfogadóbb lett, nem kapja fel a vizet olyan hamar. Más lett a kapcsolata a saját édesanyjával is, máshogy beszél a mamával, jobban megérti az életét.  A nagymama legutóbb kiemelte, hogy a család számít leginkább, pedig tőle ezt régebben nemigen hallottuk. Mintha valami gát oldódott volna, valami jobb lett a családi energiában. 

Én is használtam egy Aura- Soma üveget, én a 24-es számút választottam. Megnövelte az önbecsülésemet, most már én vagyok az, aki önbizalmat és megnyugvást adok másoknak. Jó érezni, fontos lettem magamnak.

Nagyon jó volt veletek dolgozni. Anyukám csak annyit kérdezett az oldás végén ahogy eljöttünk: Hogy lehet a Judit és Levi ennyire pozitív emberek? Hálásak vagyunk, különleges élmény volt ez a családi terápia.”

 

Jelentkezés

Töltsd ki az adatlapot és 24 órán belül visszahívunk!

A találkozásunk Dunakeszin a Szívem Szerint Selfness Stúdióban történik. Ha még bizonytalan vagy, hogy módszerünk jó lenne-e Neked, akkor hívj telefonon és megbeszéljük! Mi együtt és külön-külön is dolgozunk, mert hiszünk magunkban, és a férfi-nő egységében is:) Hívj minket bátran!

Üdv, Judit és Levi

30/990-4700  Judit
20/369-1712 Levi

 

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!