Barion Pixel

Élménybeszámoló első családállításomról.
“Már nem vagyok fiatal, de nyitott vagyok az új dolgokra, ezért amikor elhívtak egy összejövetelre igent mondtam. Életemben először vettem részt családállításon és legnagyobb meglepetésemre több állításba is beválasztottak. A legemlékezetesebb élmény az volt, amikor valakinek a férjét személyesítettem meg és az állítás végén lett volna egy ölelés, mely mégis elmaradt. A feleség hezitált, még nem ment neki a teljes érzelmi odaadás. Engem kellett volna megölelni, lépni felém – piciket, nem sokat, össztávolság másfél méter, ami végül leszűkült egyhúszra… – de a mindent lezáró vagy feloldó ölelés nem ment, elmaradt. Én csak álltam ott és vártam, mert a döntésében, az állításában neki kellett megoldania azt, ami kétségként merült föl az életében.
Nem tudott közelebb lépni, de érezhető volt, hogy az energia ott van.

Az állítás maga befejeződött, de az energia akkor is ott lebegett, nem volt teljesen lezárva. Amikor vége lett az egész napnak, 1-2 perc közös beszélgetés volt, mindenki odament mindenkihez és megköszöntük egymásnak az egész napos együttlétet és támogatást és akkor ott a végén meg tudott születni az az ölelés, ami addig váratott magára…

És rájöttem, hogy amikor ölelsz, energiát adsz… ölelek, energiát adok… az állítás során a jelenlévő energiák végül leföldelődtek, megtalálták a megnyugvást, a harmóniát. Most már bánom, hogy én magam nem kértem állítást de örülök, hogy a többiekében segítőként részt vehettem. Bízom benne,hogy legközelebb bátrabb leszek.“ – M. János

Ha érzed, hogy számodra is hasznos lehet a családállítás, itt tudsz jelentkezni:

Következő csoportos állítások:

- 2024. április 20. szombat (10- 17 óra)

- 2024. április 21. vasárnap (10- 17 óra)

- 2024. május 18. szombat (10-17 óra)

- 2024. június 15. szombat (10-17 óra)

- 2024. július 20. szombat (10-17 óra)

- 2024. augusztus 17. szombat (10-17 óra)

- 2024. szeptember 29. vasárnap (10-17 óra)

Díj: Egész napos  foglalkozás díja állításkérőknek 33.000 Ft, segítőknek 17.000 Ft.

Helyszín: Dunakeszi - Szívem Szerint Selfness Akadémia

Ha kérdésed van, szívesen válaszolunk, itt elérsz bennünket telefonon: 0620/369-1712

Jelentkezéshez töltsd ki az alábbi űrlapot!

 

Jelentkezz a Családállításra!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
x