A családállítás egyik feladata kideríteni, hogy a család tagjai a saját sorsukat élik-e, vagy belevonódtak valaki más sorsába. A vizsgálódáshoz azt kell tudnunk, hogy mi számít ebben a rendszerben nehéz sorsnak, és ki mindenki tartozik bele a családba. Van, hogy van adatunk, van, hogy nincs – de a módszer lehetővé teszi, hogy kiderüljön a “sorsátvállalás” ténye akkor is, ha semmit nem tudtunk annak az embernek a létezéséről, akinek a keresztjét tudattalanul magunkra vettük.
Az életbevágóan nehéz sors
Sokszor nehéz sorsúnak tartunk valakit, aki nehéz körülmények között él, ám a családállítás rendszerében mégsem számít életbevágóan nehéznek.
Életbevágóan nehéz sors az:
– Ha valaki nem tudott megszületni, vagy megszületett, de még kiskorában vagy fiatalon, 21. életéve előtt meghalt.
– Ha valaki korán elvesztette apját, anyját, meghalt a kiskorú gyereke.
– Betegség, baleset vagy valamilyen sorscsapás következtében elvesztette a párját.
– Ha valakinek olyan betegsége illetve fogyatékossága van, aminek következtében nem élhet teljes jó életet.
– Bár szeretne, de nem tud gyereket szülni vagy nemzeni.
– Kerékbe törik a pályáját, és onnantól már csak vegetál.
– Benne volt egy balesetben, természeti katasztrófában vagy üldöztetésben, és ő túlélte ugyan, de rokonai vagy bajtársai odavesztek.
– Nehéz sorsa van annak is, aki olyan bűnt követett el, ami másnak az életébe vagy testi-lelki épségébe, egzisztenciájába került.
Van objektív bűn, amikor valaki ártott, tettével vagy gondatlanságból valaki más halálát vagy megnyomorodását okozta. Van szubjektív bűn is, amikor azt hiszi valaki, hogy ő volt a felelős, pedig semmilyen befolyása nem volt a történésekre. A szubjektív bűn ugyanolyan teher lehet az illetőnek, mint az objektív, és ugyanolyan készséggel próbálhatja meg magára venni és vezekelni érte egy később született.
– Végül pedig nehéz sorsnak számít, ha valakit kitagadtak vagy töröltek a családi köztudatból, illetve elvették a tisztességét, és fekete bárányt csináltak belőle.Kitagadásnak számít az is, ha valakinek nem ismerik el az áldozatát, amit a kibővített család gyerekeinek megszületéséért hozott.
Ha érzed, hogy számodra is hasznos lehet a családállítás, itt tudsz jelentkezni:
Következő csoportos állítások:
-2026. február 7. szombat (10-17 óra)
-2026. február 8. vasárnap (10-17 óra)
-2026. február 18. szerda (10-17 óra)
-2026. március 11. szerda (10-17 óra)
-2026. március 21. szombat (10-17 óra)
-2026. március 22. vasárnap (10-17 óra)
-2026. április 4. szombat (10-17 óra)
-2026. április 5. vasárnap (10-17 óra)
-2026. április 15. szerda (10-17 óra)
Díj: Egész napos foglalkozás díja állításkérőknek 40.000 Ft, segítőknek 10.000 Ft.
Helyszín: Dunakeszi - Szívem Szerint Selfness Akadémia
Ha kérdésed van, szívesen válaszolunk, itt elérsz bennünket telefonon: 0620/369-1712
Jelentkezéshez töltsd ki az alábbi űrlapot!
Jelentkezz a Családállításra!