Barion Pixel

 

Csilla azzal keresett meg minket, hogy nem találja a helyét a saját életében. Fizikai síkon mindene megvan, óriási munkabírással és hatalmas energiákkal megteremtette magának. Van gyönyörű lakása, sikeres munkája, pénze, anyagi javai, szép és okos felnőtt gyerekei, egészen jól működő párkapcsolata. Viszont annak ellenére, hogy mindent elért amire az emberek többsége valaha is vágyhat, azt érzi, hogy egyre csak hajtania kell magát, képtelen leállni, nem tud lazítani. Fél könnyíteni az életén, mert nem érzi biztonságban magát, nem tud boldogan élni. 

 

Az színes üvegek megmutatják a probléma gyökerét is

A ColorGenetics egyéni konzultáció kezdetén választott 4 db Aura-Soma üveget és azok azt mutatták, hogy a problémája abból fakad, hogy nem tud dönteni az érzelmei és a gondolatai között. Mást akar a szívével és mást az eszével, ami – ahogy ezen elgondolkodott – valóban végig kísérte egész eddigi életét. Még olyan hétköznapi dolgokban is, hogy mit egyen ebédre: azt, amit éppen megkívánt, vagy inkább azt, ami egészséges (és többnyire az utóbbit választotta). Most viszont, hogy megvan mindene, a gyermekei elkezdték önálló életüket, a munkájában sínen van, a felszabadult energiáit szeretné rekreációs, pihentető tevékenységekre, vagy olyan dolgokra fordítani, ami igazán örömet okoz neki, de képtelen rá, mert hajtja tovább a munkáját és a pénzt. Ettől viszont frusztrált, dühös, ideges és egyre nehezebben tud uralkodni magán. A múltkor is annyira kihozta a sodrából egy másik ember, hogy életében előszőr ütésre emelte a kezét. Amellett, hogy nagyon elszégyellte magát önmaga előtt, egyben nagyon meg is ijedt, hogy miféle belső, elnyomott végtelen harag munkálkodik benne. Félni kezdett, hogy a birtokában lévő erőt és energiát, mellyel eddigi élete során teremtett és épített, nehogy a jövőben rosszra fordítsa. Azért jött, hogy ennek a végére járjon és megszabaduljon ettől a pusztító, sőt önpusztító frusztrációtól.

 

Amikor leszakad egy lélekrész 

Ahogy elkezdtük az oldási folyamatot hamar kiderült, hogy egy leszakadt lélekrésszel van dolgunk. Ez a gyermeki lélekrész valamikor a magzati korban szakadt el mellőle, és egészen eddig, 48 évig enélkül a része nélkül élte az életét. Legtöbbször egy gyermekkori trauma után, lelkünk, lényünk egy része megy tovább az életben, az úton, lelkünk egy része pedig úgynevezett „holtvágányon” ragad és csak ott várakozik. 

Csilla elmondta, hogy a szülei fiút vártak, és biztosak is voltak benne, hogy az lesz, de ő lánynak született. Nem is hinnénk, hogy egy gyermek lelkében mekkora traumát okoz, hogy “meg akarok felelni a szüleimnek, hogy szeressenek, de nem tudok”.

 

Saját vallomás

„Jóllehet a szüleim szeretetben neveltek, megadtak mindent, amit csak tudtak, és nem erőltettek rám semmit, én mégis világéletemben fiús voltam, sosem tudtam lányos lenni, keményen sportoltam, utáltam a szoknyát, nem is nagyon babáztam, és a legtöbbször inkább fiúkkal játszottam. Érdekes, hogy külsőségeimben nőies vagyok, szép is és csinos is, mégis utálom a szoknyát és a ruhákat, szinte mindig nadrágot hordok, nem is nagyon sminkelem magam, a frizurám is egyszerű és praktikus. Társaságban soha nem tudok és nem is tudtam nőkkel „nőies” témákról cseverészni, mert ezek soha nem érdekeltek, sőt untatnak. És bár otthon elvégzem a nőies feladatokat, igazából akkor érzem jól magam a magánéletemben is, ha én „vezethetek”: bármikor megszerelek bármit, cipelek, intézek, szervezek, és ha sikerül megteremtem valamihez az anyagi feltételeket, az sokkal nagyobb boldogságot okozott mindig, mint egy általam tisztára súrolt lakás, vagy egy finomra megfőzött ebéd.”Ma is kemény vagyok, férfiasan viselkedem, férfias szakmát választottam, többnyire férfiakkal dolgozom és kiélezett versenyhelyzetekben állom a sarat nap mint nap, holott érzem és tudom, hogy valahol legbelül egy érzékeny kislány vagyok. De most már legalább értem, hogy ennek ellenére miért bírom mindezt.”

És amit a gyermeki lélek nem tud feldolgozni, az később, felnőtt életében valamilyen blokk, vagy probléma formájában újra aktiválódik.

 

Összekapcsolódva önmagammal

Felemelő élmény volt látni, amint az oldás során megpillantotta és felismerte a saját másik felét, és hatalmas szeretettel és megkönnyebbüléssel magához ölelte. És itt a szeretet biztonságos terében megtörténhetett az, amire majd fél évszázada várt, összekapcsolódott a leszakadt lélekrészével és most már ennek a teljességében haladhat tovább az útján.

Érdekesség, hogy amikor hazaért küldött egy fényképet: a háza előtt, ott ahova addig soha senki nem rajzolt semmit, a járdán egy boldog nevető kislány rajza volt krétával felfestve. Annyit írt még később nekünk, csupa nagybetűvel,hogy KÖSZÖNÖM.

Hogyan működik a ColorGenetics terápiás?

A konzultáció során „visszamegyünk” abba az életkorba, ahol az embert, a gyermeket a trauma érte, és itt pótoljuk azt, ami akkor kimaradt a kliens életéből. Így már egy más, újfajta energiával tudja folytatni az életét. Ha szeretnéd te is megoldani a lelkedet nehezítő problémákat, akkor a ColorGenetics terápia számodra is jó megoldás lehet. 

Itt vannak az üvegek, ezek közül választhatsz te is, ha eljössz a konzultációra. Jelentkezz lent!

 

 

 

Jelentkezés

Töltsd ki az adatlapot és 24 órán belül visszahívunk!

A találkozásunk Dunakeszin, a Szívem Szerint Selfness Stúdióban történik. Ha még bizonytalan vagy, hogy módszerünk jó lenne-e Neked, akkor hívj telefonon és megbeszéljük! Mi együtt és külön-külön is dolgozunk, mert hiszünk magunkban, és a férfi-nő egységében is:) Hívj minket bátran!

Üdv, Judit és Levi

30/990-4700  Judit
20/369-1712 Levi

 

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
x