Barion Pixel

A harmonikus családi élethez az egyik legfontosabb szempont, hogy tisztában legyünk azzal, honnan jövünk, hol vannak a gyökereink. A családban a generációk átadják egymásnak azokat a mintákat, szokásokat, szabályokat, amik a családra jellemzőek, amik fennmaradtak és amik erősítették a szeretetet és az összetartozást. Vagy amik védelmet, biztonságot nyújtottak. De akarva-akaratlanul azt is átadják a családtagok egymásnak, ami gátat és akadályt jelenthetnek a ma élők számára. Sok minta úgy “öröklődik” át generációról-generációra, hogy annak az eredetét és miértjét már senki nem kérdőjelezi meg. Még akkor sem, ha az kártékony a jelen generáció számára. Még akkor sem, ha az szenvedést okoz.

Egy vállrándítással elintézzük, „ez ami családunk, mi így szoktuk csinálni, ez van és kész, nincs mit tenni”.

Talán nem is tudjuk, de ezek a sémák, a mai napig nagyon erősen befolyásolják az életünket és gyakran negatív irányba.

Jó ha tudod, a régi mintáink adottak, de lehetőségünk van megváltoztatni azokat

Nem kell hagyni, hogy a készen kapott mintáink uralják a sorsunkat. Tehetünk a saját életünkért, de érdemes rákészülni: kemény dió lesz. Mert azonosulunk a szüleinkkel, nagy – és dédszüleinkkel és őseinkkel, mert azt szeretnénk, hogy szeressenek, elfogadjanak bennünket. Hozzájuk akarunk tartozni, jóban, rosszban, örömben és bánatban.

Ki találta ezt ki?

Érdemes utánakérdezni a szülőknél, rokonoknál, a családtörténetben a szokás, hiedelem, elképzelés, minta eredetére. Mi a történet háttere? Honnan származik? Ki találta ezt ki? Vajon honnan ered egy – egy családi szokás?

A mi családunkban például a nagyszülők mindig a szikkadt kenyeret ették meg és a friss kenyeret eltették másnapra, mondván, hogy van még a tegnapiból, előbb az fogyjon el. Gyermeki lényem nem értette, így sosem fogunk friss kenyeret enni. Holnapra már a mai kenyér is szikkadt lesz. Sok idő kellett, míg ráláttam arra, hogy ez csak egy szokás, amit valószínűleg a háborút megélt nagyszülők alakítottak ki, hogy túléljék a nehéz időszakokat, túléljék azt, ami sok millió embernek nem sikerült. És bár rég volt, de a szokás még a mai napig élt családi szokásrendszerben. Én voltam az, aki ezt a mintát megtörtem – drága anyám és nagyanyám rosszallása ellenére.

Ha tudjuk, honnan származik egy minta, és annak a generációnak, aki ezt kitalálta miért volt rá szüksége, könnyebb lesz lemondani róla és meghatározni, hogy nekünk miért nincs rá szükségünk. Könnyebb lesz elengedni, felülírni azt új, pozitív, támogató cselekvésre.

Ez az önmunka nagyon is megéri

Ebben nyújtunk segítséget egyéni oldással vagy csoportos családállítással. Érdemes kipróbálni és adni egy esélyt magadnak sorsod megváltoztatására. 

Jelentkezz csoportos családállításra vagy ONLINE skype vagy telefonos blokkoldásra, de tudsz jönni egyénileg személyesen is! Válassz lenti ajánlataink közül, vagy ha kérdésed van tedd fel bátran, válaszolunk: 06 20/369-1712.  Kattints ide: https://szivemszerint.com/skype-vagy-telefonos-konzultacio/

30 perces állapotfelmérő konzultáció- tel/skype

4.990 Ft

átbeszéljük a problémáidat és megoldást javaslunk

 

Nekem azért volt jó a konzultáció, mert kérdésekkel végigvezettetek az egész problémán, és ahogy válaszoltam, magamtól jöttem rá a megoldásra. Nem azt éreztem, hogy bolond vagyok, aki magában beszél, hanem azt, hogy van velem valaki, aki segít nekem a terhemet letenni.” – Emese, 31 éves

90 perces Lélekerősítő oldás-tel,skype,személyes

20.000 Ft

(első 15 perc ingyen garancia!)
közösen megoldjuk gyökérokig visszamenőleg a problémádat 

„Meg szeretném még egyszer köszönni nektek az oldást. Fantasztikus volt érezni az energiát, változásokat és hogy milyen szinten működnek. A lányommal együtt nagyon hálásak vagyunk nektek. És amit még megtanultam tőletek az, hogy ne foglalkozzak a múlttal, mert most már a jelen van és nincs szükségem a régi mintákra. –Betty, 44 éves

Szia! Levi és Judit vagyunk, velünk fogsz telefonon konzultálni és személyesen is tudunk találkozni! 

Lenyűgöző, amit az oldás során kaptam. Zseniális volt, hogy egyszerre kettőtöktől kaptam biztatást, ami nekem fontos, és jó volt érezni, hogy a férfi és a női erő is jelen van. Ráláttam, hogy milyen családi minták miatt nem tudtam eddig jó párkapcsolatot kialakítani és megértettem, hogy én már csinálhatom másképp. És ettől megkönnyebbültem, és szabadnak érzem magam. „- Zoli, 42 éves

x