Barion Pixel

Laci évek óta sajgó derékkal ébredt és ha nem figyelt oda, akkor ez az érzés estére fájdalommá erősödött. Rendszeresen sportolt és elkezdett jógázni is, hogy a mélyizmok megerősítésével rendbe hozza a gerincét.  Ugyan karban tudta tartani az állapotát, de az évek alatt meg kellett tanulnia együtt élni a fájdalommal is. Decemberben történt, testedzés közben hírtelen tört rá az éles, hasító fájdalom, mintha kést állítottak volna a hátába. Néhány pillanatig bénult mozdulatlanságba meredt, majd nagy nehezen lekucorodott a szőnyegre, iszonyú fájdalmak közepette. Nem akart sírni, de érezte arcán sós könnyeit. Ahogy alábbhagyott az éles fájdalom és felszáradtak férfias könnyei, amit persze próbált visszatartani, eldöntötte végére jár ennek a dolognak és meggyógyítja a gerincét.

Csontkovácsnál kezdte

Profi szakemberhez ment, aki egészen jól helyre hozta a kimozdult csontjait és azt tanácsolta neki, hogy csináltasson MR vizsgálatot, mert azon pontosan látszik minden elváltozás. Laci így is tett és már másnap elvégeztette a vizsgálatot. Kiderült, hogy elég súlyos baja van a gerincének: kezdődő porckorong sérv és kóros görbület. Úgy látszott a felvételen, mintha valamitől megroppant volna a gerince. Az orvosnál összefutott régi ismerősével aki ajánlotta neki, hogy esetleg egy más szemszögből is érdemes lenne ránézni a dologra.

Vajon mi az a lelki teher, amit nem bír tartani, ami miatt így megroppant a gerince? Laci maga is annak volt a híve, hogy érdemes a háttér okokat kideríteni és gyökerénél megszüntetni a problémát.

Eszébe jutott, hogy több helyen olvasott arról, hogy a családállítás módszerével hatékonyan rá lehet látni  a mögöttes okokra és megoldást is kaphat. Bejelentkezett hát egy következő családállításra.

Családállításon folytatta 

Amikor az állítást végző terapeuta megkérdezte, hogy miben segíthet, ő csak annyit mondott, hogy a gerincproblémájára szeretne rálátást és megoldást kapni. Az állításban aztán fény derült arra, hogy a gerincfájdalmainak a gyökérokát nem a saját életében, hanem még korábban, az édesapja életében kellett keresni. Az édesapjával fiatalkorában egy súlyos igazságtalanság történt. Megvádolták egy olyan dolog miatt, amit nem követett el. Ő pedig nem tudta megvédeni magát, mondhatjuk úgy is, “beadta a derekát.” Miközben ez történt, az édesanyja épp várandós volt Lacival.  Laci édesanyja terhesen a férje védelmére kelt, de ő sem járt sikerrel. Ez az igazságtalanság nagy szégyennel is járt. A szülei nem tudtak „egyenes gerinccel”,  jól kijönni a helyzetből. És Laci mindezt már az anyaméhben elszenvedte.

Ez a „derékbatörés” és a fájdalom volt az, amit  gyerekként magára vett, hogy sorsközösséget vállaljon az édesapjával. A szülőktől hozott érzelmi trauma átöröklődött és mintaként rögzült a  gyermekben.

Az oldásban elemi erővel szabadultak fel az addig elfojtott érzelmei és a végére  hatalmas megkönnyebbülést érzett.

50-en innen és túl

Napokkal a családállítás után sorra jöttek elő a férfi lelke mélyéről a felismerések. Az elmúlt évzizedek történéseinek sok-sok megértése villant be. Most döbbent rá, hogy egész életében micsoda akadály volt ez a felvett minta. Hányszor nem merte megmérettetni magát, mert félt a szégyentől. Hányszor nem állt ki a saját érdekeiért. Talán most értette meg igazán, mi volt az az erő, ami nem hagyta, hogy sikeresen befejezzen dolgokat, amiket elkezdett. A saját lelkiismerete és az édesapja helyett tévedésből átvett szégyenérzet és bűntudat. Nehezítette a helyzetét, hogy a szülei már  nem élnek és személyesen nem tudta ezeket a felismeréseket megbeszélni velük. 

Pár hónap telt ez azóta, talált egy jó gyógytornászt és rendszeres tornával, immár a lelki terhei nélkül elkezdte megerősíteni a gerinc melletti hátizmokat és bízik benne, hogy kitartással és elszántsággal sikerülni fog kiegyenesíteni a gerincét. Talán meglepő lehet, de az állítás óta nem érezte többet azt az erős fájdalmat.

Ha érdekel a családállítás módszere, akkor itt bővebben tudsz olvasni róla: https://szivemszerint.com/csaladallitas/, vagy jeletkezhetsz a következő alkalmakra a lenti űrlap kitöltésével.

 

Következő csoportos állítások:

- 2024. április 20. szombat (10- 17 óra)

- 2024. április 21. vasárnap (10- 17 óra)

- 2024. május 18. szombat (10-17 óra)

- 2024. június 15. szombat (10-17 óra)

- 2024. július 20. szombat (10-17 óra)

- 2024. augusztus 17. szombat (10-17 óra)

- 2024. szeptember 29. vasárnap (10-17 óra)

Díj: Egész napos  foglalkozás díja állításkérőknek 33.000 Ft, segítőknek 17.000 Ft.

Helyszín: Dunakeszi - Szívem Szerint Selfness Akadémia

Ha kérdésed van, szívesen válaszolunk, itt elérsz bennünket telefonon: 0620/369-1712

Jelentkezéshez töltsd ki az alábbi űrlapot!

 

Jelentkezz a Családállításra!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
x