Ervin nehezen jutott el hozzánk családállításra, többször is jelentkezett, de mindig közbejött valami. Végül a párja hozta el úgy, hogy ő nem is tudta hová indulnak, csak, amikor ideértek, akkor tudatosult benne, hogy most már tényleg szembe kell néznie a múlt traumáival. Természetesen senkit sem kényszerítünk semmire, így nála is megvártuk, míg megszületett az elhatározás benne és kiült az állítói székbe.
Már az elején érezni lehetett, hogy itt valami különösen nehéz téma fog kibontakozni. Látszott rajta, hogy hatalmas dühöt, haragot cipel és próbálja lefolytatni magában. Kiderült, hogy a szüleire és az iker testvérére haragudott ennyire, mert idő előtt meghaltak és őt itt
hagyták.
Egyedül maradt
Fiatal volt, még csak tizenéves, mikor édesapja katonaként meghalt egy távoli
országban. Gyermekei, felesége kérlelték, hogy ne menjen vissza a Közel-Keletre szolgálatba, de őt,
mintha húzta volna valami kifelé az életből, nem hallgatott senkire. Csak a halálának a híre érkezett
meg. Ezt az édesanyjuk nem tudta feldolgozni és pár évvel később önkezével vetett véget az
életének, három gyermeket hagyva maga után. Ervin fiú ikertestvére szintén nem tudott mit
kezdeni ezzel a veszteséggel és őrült motorozásba kezdett, aminek hamar meglett a szomorú
eredménye, hamarosan követte a szüleit a halálba. Ervin ott maradt egyetlen húgával, akiről
bátyként, apaként, anyaként kellett gondoskodnia, hisz húgának csak ő maradt. Belevetette magát a munkába, bánatát, fájdalmát egyre mélyebbre és mélyebbre ásva lelkében. És még ez sem volt elég!
Nehéz sors
Az élet különösen nehéz sorsot adott neki: egy nap mikor másodállású mentősként riasztották egy
balesethez, rossz érzés fogta el. Mikor kiértek a helyszínre, megpillantotta a saját családi autójukat a baleset helyszínén. Felesége és kicsi leánya holtan feküdtek egymás mellett…
Hogy ezek után mi az, ami életben tartotta Ervint, nem lehet tudni, talán csak a munka és a munka.
Mintha attól a naptól fogva dacolt volna a halállal, veszélyes alpinista vállalkozást vezetett, ahol
naponta került életveszélyes helyzetekbe. Nap, mint nap a halál szemébe nézett, mintha vezekelt
volna valamiért. Valamiért, amit el sem követett.
Így lett a haragból elfogadás
Az állításban szinte kézzel is tapintható volt a feszültség. A különösen nehéz téma miatt rejtett
állítást csináltunk, ahol senki sem tudja, hogy ki kit képvisel. Még így is szívszorító élmény volt látni,
hogy Ervin gyermeki lelke mennyire várja az édesanyja figyelmét. A harag, düh, amit az elején
érzett nagyon lassan átváltott elfogadássá és megértéssé. Valami nagy és nehéz dolog van a
családjuk múltjában, ami így megterhelte ezt a családi sorsot. Megható és felemelő is volt egyben,
mikor Ervin és az édesanyja egymásra tudtak nézni. Hosszú volt az út a megpillantástól az anyai
ölelésig és a gyermek mély szeretettel ölelte át édesanyja képviselőjét. Sokáig benne is maradt az
ölelésben és teljesen megváltozva, lelkében a megbékélés felé elindulva már fel tudott állni és
elindulni a saját élete felé. A család minden tagja, élők és már nem élők is jóindulattal és
támogatással voltak iránta. Egyöntetűen megadva az engedélyt egy boldogabb élethez Ervin
számára.
Napvégére a mosoly is megérkezett
Ervin később a nap folyamán egyre többet mosolygott, mintha egy másik emberré vált volna, amit
jó volt látni. A nap végén elmondta, hogy úgy érzi magát, mintha száz kiló terhet rakott volna le
magáról. Öröm volt látni őt és a többi résztvevőt is, ahogy a nap végén, mint egy kis család
mosolyogtak egymásra és csak nagy nehezen indult mindenki haza… Még egy mosoly, még egy jó
szó, egy gyengés ölelés kijárt mindenkinek.