Barion Pixel

István története mutatja, hogy amire fókuszálsz az lesz a valóságod, ahova a figyelmedet helyezed, oda áramlik az energia és azt teremted meg az életedben, akár pozitív, akár negatív dologról legyen is szó.

A férfiszív komoly jószág. Bújának súlya van, emlékeinek mélye. Egy telefonhívással kezdődött. A napokban István felhívott és alig tudott megszólalni. Szívében a gyűlölet úgy kavargott, mint alkimista üvegében a kénes gáz. Aztán belobbant és kitört belőle, hosszú perceken át elapadhatatlanul ömlött belőle szavak formájában mindaz, amit a szeretetlenség és a meg nem értettség érzése okozott a lelkében. És csak mondta-mondta, hogy a felesége nem érti meg őt, semmibe veszi, úgy érzi már nem számít neki. Hiába kér tőle fontos dolgokat, szeretett nőjét nem érdekli és ráadásul még ott az a kaján mosoly is a szája szegletében, amit mostanában egyre gyakrabban vél felfedezni a nő arcán. Tegnap este is mi történt közöttük, összekaptak, kiabáltak, támadásra védekezéssel és ellentámadással feleltek egymásnak. Majd a nő kiment a mosdóba, ő pedig lesve belenézett az asszony konyhaasztalra kitett mobiljába. A közelmúltban házasságuk szakadék szélén táncolt. Kimásztak belőle, akarták egymást  és akarták, hogy jobb legyen. Úgy tűnt minden rendbe jött, és akkor tegnap este megint árnyak jelentek meg a hálószobájukban.

Mikor a barátom ideért a mondandójában már tudtam, hogy nem egy szokásos, “hogy vagy, csak úgy felhívtalak kicsit csevegni” telefonhívásban vagyunk benne, ezért abbahagytam az ebéd főzést és belehangolódtam a Théta Healing tanfolyamon tanult feltétel nélküli szeretet terébe és gondolatban összekapcsolódtam vele.

Közben a barátom egy pillanatra sem hagyta abba a mesélést. Megtudtam, hogy pár hónappal ezelőtt, még házasságuk válságos időszakában, hogy a férj bizalmát visszaszerezze az asszony szokássá tette, hogy szándékosan kint hagyja a telefonját a konyhaasztalon, ezzel is jelezve nincs mitől félnie. És tegnap  este a  barátom titokban belelesett a kinthagyott mobilba. Nem talált semmit. De mivel lelkes, addig-addig  kutatott, amíg egy 10 hónappal ezelőtti sms-ben igazolva látta mostani haragjának létjogosultságát.

És ezzel olyan események lavinájába került, amik azóta elemi erővel sodorják. A teste azonnal reagált érzelmei hullámvasútjára, mondta, hogy most is émelyeg, kavarog a gyomra, hányinger és fejfájás gyötri. Azt érzi, hogy ő vele direkt kibabrálnak, szándékosan meglopják, háta mögött kijátsszák és meg van győződve, hogy mindezek tetejébe a felesége összejátszik egy volt kollégával is. És ami legfájdalmasabb, barátom szívébe befészkelte magát a féltékenység zöldszemű szörnyetege  és láthatóan nagyon jól érezte ott magát.

Véget nem érően sorolta a bántódásait és egyfolytában csak a másik emberrel foglalkozott, hogy az mit mondott, mit csinált, mit kellett volna mondania, hogyan kellene a másik embernek viselkednie és egyáltalán élnie. De a legjobban az fájt neki, hogy azt érezte nem kap támogatást a párjától. Végül kimondta, azt kívánja, hogy tűnjön el végleg a volt kolléga az életükből.  Kérdezte tőlem, lehet ezen thétával dolgozni?

Fogtam a telefont, és hallgattam. Olyan volt, mint a nagyszínpadon a főhős, aki a monológját előadva elfojtottan várja a közönség reagálását. Olyannyira belehevült az előadásba, hogy már aggódtam, nehogy drámaian záródjon a nagyjelenet, amikor is a főhös a nagy hevületében összecsuklik és elájul. Szerencsére nem ez történt. Amint kiöntötte a lelkét, megkönnyebbült, már képes volt arra is, hogy meghallja, amit én mondok neki. Tudtam nem arról lesz szó, hogy varázsszavakat mormolva embereket fogunk eltűntetni ripsz-ropsz, hanem kérdéseket fogok neki feltenni, és megvárom amíg megszületik a lelkében a válasz.

Mivel már a hívás kezdetén a feltétel nélküli  szereteten át összekapcsolódtam a barátommal, a mondanivalóim már könnyen jöttek a számra. Szándékosan lassan, tagoltam mondtam ki.

– Hallom, hogy azt mondod, hogy a feleséged ilyen, meg olyan és csak vele foglalkozol. De ha te a másik életét éled, akkor ki éli a tiédet? Csönd lett, hát folytattam.

– Ha Te mások életére fókuszálsz, akkor ki fog a sajátodra?  Tovább mélyült a csönd.

– Kinek adod el az energiádat? 

Egy alig hallható válasz jött át az éteren: a feleségemnek adom el az energiámat és nekem már nem marad. Tudtam beletapintottam a lényegbe, feltettem hát a legelgondolkodtatóbb kérdést.

– Kinek a döntése az, hogy másnak adod el az energiádat?

A kérdés úgy hatolt a lelkébe, mint középkori harctereken tüzes lándzsa a húsba. Olyan csend lett a vonal másik végén, mintha letették volna a kagylót. Egyikünk sem szólalt meg.

Tudtam a  válaszok már kavarognak benne és  végre már nem csak az elméjében, hanem a szívében is. Lelke már megkezdte az önmunkát. Az a terápiás tapasztalatom, hogy ilyenkor már jobb, ha nem  beszélünk, mert szavakkal már nem lehet kifejezni, ami a lélekben ilyenkor történik. A csend gyógyít. Szavakkal csak megölnénk a lényeget. Elköszöntünk egymástól.

Még  belesuttogta  a telefonba: jobban vagyok, köszönöm. És én éreztem, hogy igazat mond. Sok minden átíródik most benne.

Bár a telefon vonalban látszólag szétkapcsolódtunk, továbbra is élénken éreztem barátom energiáját. Hallgattam a pillanatra, előkaptam a laptopom és elkezdtem leírni, ami az ő története kapcsán megmozdult bennem. Majd megmutatom neki, bár bíztam benne, hogy akkor már nem is neki fog szólni, mert ő addigra már túl lesz saját válságán.

Ha még tovább akartam volna  forgatni a tüzes lándzsát a lelkében és most egy személyes Théta Healing konzultáción lettünk volna talán azt kérdeztem volna még tőle:

– Miért teszed mindezt? Mi ebből neked a nyereséged? Mi neked ebben a jó?

Mert valami előnynek lenni kell, hogy csinálod. Senki nem tesz olyat, ami nem jó önmagának valamiért. Mindenki, mindig jobbítani akarja maga körül a  világot. Ez természetes törekvése az emberi léleknek. Jóra születtünk. Viszont sokan eltévelyednek, mert előbb a másikat akarják jobbítani, megmenteni, a helyett, hogy azzal foglakoznának, hogyan jobbíthatják  önmagukat.

Tökéletes álca. Amíg én arra fordítom elsődlegesen az energiám, hogy a másiknak jobb élete legyen, addig nem kell magammal foglalkoznom. A fókuszom nem a saját életemen van, hanem a másik életén. Látszólag olyan, mintha meg akarnám menteni a másikat, mert én majd tudom, hogy mi a jó neki. Abban a szerepben tetszelgek, hogy én tudom, hogy kellene a másiknak élnie.

– De addig amíg én a másik életét élem, ki éli az enyémet?  Tökéltes kifogás önmagam elkerülésére. 

Miközben írtam a sorokat képzeletemben tovább folytattam barátommal a beszélgetést. Szinte hallottam, ahogy az önmagával szembeni felelősség felvállalása helyett mártírként, elhaló hangon kántálja:

– De a másik visszahúz engem, láncol, megköt. Én haladnék, de ő visszafog, mert hát ő nem akar fejlődni. Félek, hogy  a feljődést nélküle kell majd megtenni, mert ő nem képes rá. Nekem csak az számít, hogy ő mit gondol rólam, én tőle várom a boldogságomat és nem akarja megadni nekem.

– Valóban? -ez a kérdés emelt hangon hagyta el a számat. Mi van akkor, ha a kitakarítatlan szűrőid és az önszeretetlenség miatt félsz és a másikat csak eszközként használod  választott önsorsod elkerüléshez? S mivel ő szeret téged, mindaddig meg is felel ezeknek a játszmáknak, amíg te kifogásnak használod őt.

Lehet, hogy tökéletes kifogásnak használod a másikat, hogy ne kelljen felvállani a tehetségedet, az igazi önvalódat? Azt az önvalódat, akit belül érzel, hogy te vagy, aki munkál benned, aki évek óta nem hagy nyugodni, visszatérő álmok formájában újra és újra üzen? Mit gondolsz meddig lehet még játékszerként kezelni a másik felet, miközben te nem mersz haladni a kiteljesedés felé? Írni, festeni, Indiába menni, meditálni, tanulva tanítani. Lehet, hogy készülsz végleg lemondani magadról és ezt a másikra akarod kenni?

Ahogy ezt írom, érzem a kőhegynyi súlyát a szavaknak és még további kérdések folynak ki belőlem.

– Ki kérte ezt? Ki kérte, hogy áldozd fel a szíved vágyát? A választ tudod.  Senki. Senki nem kérte, hogy áldozd fel magad érte.  Ez a te játszmád. Életgyávaság-játszma. És abból jeles.

És ekkor a gondolatban folytatott párbeszédben a barátom még egy utolsó kísérletet tett, hogy újabb kifogást dobjon be. Most a szánalom energiáját akarta meglovagolni.

– Ott vannak a gyerekeim, miattuk megteszem, hogy feladom magam.

Ez már nagyon ósdi játszma, a gyerekek mögé bújni. Kiveszi ezt még be? Szerinted mit akar a gyereked? Egy elfuserált életet élt szülőt látni, akire majd azt mondja 30 év múlva, hogy… ja az apám, ő elhalogatta az életét, nem tudta kihozni magából azt, ami benne volt, pedig tehetséges ember volt, sokra vihette volna. Szerinted ezt akarják látni a gyerekek vagy boldog szülőt szeretnének láni, aki mintául szolgál az ő életükhöz?

– Nincs már erőm újra kezdeni – utolsó próbálkozásként így küzdött a százkaru kétely-polip.

– Akkor ne kezd! – vágtam rá. De tudd, hogy az is a te döntésed lesz. De én mást ajánlok. Menj a mélyére a saját lelkednek, takarítsd ki azokat a visszahúzó érzelmeket, amik megcsáklyázzák lelked hajóját. Vállalj felelősséget önmagadért, az életedért a, képességeidért, zsenialitásodért. Hozd vissza a fókuszt saját magadra. Tedd a kezed a szívedre és kérdezd meg önmagadtól: Ki vagyok én?

Idáig jutottam az írásban, amikor csörgött megint a mobilom. Visszahívott és elárulta lelke mélyén valóban mitől fél. Azt hiszi, hogy ha magára fókuszálna az önfejlesztésen keresztül és végre az önvalója kibontakoztatásával foglalkozna, akkor azt a társa nélkül kellene megtennie. De mi van ha ez nem igaz? Mi van ha csak félreértett valamit? Mi lenne ha megengedné magának azt az elképzelést, hogy kibontakoztathatja önmagát, miközben szeretetteljes kapcsolatban él a társával?

Innentől már nem tudtuk megspórolni a személyes találkozást. Több alkalommal is eljött Théta Helaing konzultációra és ColorGenetics oldásra, mélyére fúrtunk a tudatalattiba, le egészen a gyökérokig. A régi alapok helyett újat ástunk, arra már lehet stabil palotát építeni.

István egy hét múlva elküldte azt az írást, ami már régóta lapult antik  íróasztala fiókjában befejezésre várva. A festményei pedig felkerültek egy kiállítás képei közé. Önfejlesztő kurzusra is eljött. Elindult, megtorpant, majd tovább indult. A lába még elbizonytalanodik néha, de talán már tudja, hogy a célja felé tart. Levizsgázott önmaga előtt:  életbátorságból jeles.

Legutóbb azt mondta, rájött arra, hogy ha az ember szeret, még több értelme van mindennek.

A Te történeted hogy szól?

Milyen jelenleg az életed, miben szeretnél változást elérni?  Nézd meg hogyan tudunk segíteni neked!

30 perces állapotfelmérő konzultáció- tel/skype

4.990 Ft

átbeszéljük a problémáidat és megoldást javaslunk

 

Nekem azért volt jó a konzultáció, mert kérdésekkel végigvezettetek az egész problémán, és ahogy válaszoltam, magamtól jöttem rá a megoldásra. Nem azt éreztem, hogy bolond vagyok, aki magában beszél, hanem azt, hogy van velem valaki, aki segít nekem a terhemet letenni.” – Emese, 31 éves

90 perces Lélekerősítő oldás-tel,skype,személyes

20.000 Ft

(első 15 perc ingyen garancia!)
közösen megoldjuk gyökérokig visszamenőleg a problémádat 

„Meg szeretném még egyszer köszönni nektek az oldást. Fantasztikus volt érezni az energiát, változásokat és hogy milyen szinten működnek. A lányommal együtt nagyon hálásak vagyunk nektek. És amit még megtanultam tőletek az, hogy ne foglalkozzak a múlttal, mert most már a jelen van és nincs szükségem a régi mintákra. –Betty, 44 éves

Szia! Levi és Judit vagyunk, velünk fogsz telefonon konzultálni és személyesen is tudunk találkozni! 

Lenyűgöző, amit az oldás során kaptam. Zseniális volt, hogy egyszerre kettőtöktől kaptam biztatást, ami nekem fontos, és jó volt érezni, hogy a férfi és a női erő is jelen van. Ráláttam, hogy milyen családi minták miatt nem tudtam eddig jó párkapcsolatot kialakítani és megértettem, hogy én már csinálhatom másképp. És ettől megkönnyebbültem, és szabadnak érzem magam. „- Zoli, 42 éves

x