Ha nem tetszik a valóságod, írj egy másikat!

– avagy az éberség tanulható, az intuíció fejleszthető. 

Esett, a szél kavarogva fújta az őszi leveleket a vizcseppektől csillogó úttesten. A kihalt pécsi utcán sietősen szedtem a lábam. Három perc késésben voltam, ami nem sok, de a reggel 6-kor Pestre induló Inter-City vonat lekéséséhez pont 3 perccel több, mint kellene. Tegnap érkeztem édesanyámhoz meglepetésnek, nevenapján csak úgy beállítottam magamat a lakása ajtajába, becsengettem és vártam.

A család ereje
Már hónapok óta nem találkoztunk és én szeretek a közelében lenni, vele beszélgetni, érezni a levegő lebbenését körülötte. Imádom, ahogy pár óra együttlét után kiakad: elég kislányom, most már ne nyaggas, nem emlékszem mindenre, amit te tudni akarsz!
Faggatom a múltról, tudom jól,hogy emlékszik. Kérdezem a felmenők ünnepi és viselt dolgairól is és ő mesél. A másik kedvenc témám a saját születésem körülményeiről faggatni őt. Vajon miért császárral születtem? Sose szűnő kíváncsisággal képes vagyok a  végtelenségig faggatni anyámat. 

Szóval állok az ajtóban, csengetek, anyám kinyitja az ajtót és másodpercekig csak néz, de nem lát. Majd összerakja a képet, hogy a rég nem látott lánya áll előtte. A meglepetés jól sikerült, előkerült egy félédes rozé is és együtt söndörgettük a csevapcsicsát a konyhában és vártuk a húgomékat a névnapi estére. 

Álom vagy valóság?
Rövid időre érkeztem csak, a családi vacsora utáni reggel 5 óra előtt már jelzett a mobilom, hogy ébredjek. Álomból riadtam. Álmomban lekéstem a buszt, ami kivitt volna a vasútállomásra. Már csak hátulról láttam, ahogy a hátsó lámpái a távolba vesznek. Csodálkozásomat a tagadás követte. Nem, ez nem fordulhat elő velem. Pontos és előrelátó vagyok, nem hagyom a dolgokat az utolsó pillanatra. Még tegnap megvettem a visszaútra szóló vonatjegyet is, itt lapul a pénztárcámban. Délelőtt 10-kor pedig egy Théta Healing Haladó önfejlesztő kurzuson veszek részt Budapesten. Az is ki van fizetve előre, nem lehet, hogy nem érek oda időben. A kétségbeesés lassan eluralkodott rajtam, ahogy álmomban egy pillanat alatt minden feborult.

Csak álom volt
Felriadtam, ahogy az ébresztő megszólalt. A másodperc tört része alatt megnyugodtam, mert rájöttem, hogy az iménti jelenet álom volt csupán. Minden rendben, időben vagyok. Ugyanakkor valami motoszkált bennem. Élénken emlékeztem az álmom baljós színezetére és miközben induláshoz készülődtem a fürdőszobában eszembe ötlött megint a távolodó busz képe. Volt már ilyen velem, hogy megálmodtam a jövőt. Amikor először történt még nem értettem, akkor még a meglepetés ereje elnyomta az intuicíóm hangját. Deja vu, futott át az agyamon, amikor drámaian bekövetkezett az előre megálmodott esemény. Apám váratlan halála volt az. Amikor megtörtént jöttem csak rá, hogy ezt én már átéltem előtte való éjszaka.
Azóta megtanultam figyelni az álmaimra és a fürdőben a víz csobogása felerősítette a belső hangom hangját. Tudtam valami készül és ha nem számítok rá, hátrányom lesz belőle.

Théta Healing technika
Pár hónappal ezelőtt, amikor találkoztam a Théta Healing filozófiájával, az fogott meg benne a legjobban, hogy a saját kezembe adta a jövőm alakítását, annak minden örömével és felelősségével. Ez a valóságot átformálni képes mentális technika – mondják tudói. Azt is mondják, hogy ha nem tetszik az a jövőkép, ami vár rád, írjál magadnak egy másikat. Akkor ezt nem értettem, csak lelkesen hallgattam. Most pedig itt vagyok reggel negyed hatkor egy vidéki városban és azt a jövőt látom magam előtt, hogy le fogom késni a vonatomat.

Zakatolt a fejem, miért ne ültetném át a gyakorlatba, amit a kurzuson tanultam! Miért ne írhatnék egy olyan jövőt, ahol elérem a városi buszt és ezáltal nem késem le Pestre induló vonatomat! Ezek nem is kérdésként, mint inkább sürgető felkiáltásként fogalmazódtak meg bennem.
Közben pedig a fejemben, a józan észt megtestesítő kismajom azt kiabálta: ne szöszölj, fuss! Szaladj a buszmegállóba! Késésben vagy, nincs időd mindenféle technikákat próbálgatni! Pakolj, szaladj!

Szív vagy Ész?
És akkor gyengéd fuvallatként megszólalt egy jóval szelídebb hang, de nem a fejemben, hanem a szívemben: “Kell legyen 30 másodperced magadra és arra, amit igazán szeretnél.” Majd, ahogy a pár hónappal azelőtti Theta Healing alapkurzuson tanultam felkapcsolódtam a Teremtő Térbe, az univerzális energia terébe, kiküldtem a szándékomat és vizualizáltam, hogy elérem a buszt. Képzeletemben láttam, ahogy idejében felszállok rá.

Nevetséges! – reppelte megvetően fejemben a kismajom. Csak nem képzeled, hogy ez sikerülhet! Ha le kell késned a vonatot, úgyis le fogod, inkább fuss, fuss!
Még bedobtam a táskámba az útravaló sajtos stanglit és az elmaradhatatlan tisztított vízet, majd vállaimra vettem két utazótáskát, mert valahogy mindig több cuccal jön haza az ember az anyjától, mint ahogy odaérkezik. És plusz szerencse, ha az embernek van egy virágboltos húga is, aki különlegesen nagyméretű adventi koszorúval ajándékozza meg nővérét, miközben az a magyar államvasutakkal utazik majd fél napot.

Anyai figyelmeztetés
Anyámtól sebtében elköszöntem, a korai időpontra tekintettel már nem nagyon csevegtünk, ő éppen ébredezett és még előtte való nap elmondta, hogy honnan indul majd a buszom és a lelkemre kötötte, hogy figyeljem a számozást, mert csak a 4-es járat jó nekem. 5 óra 27 perc, rohanás le az utcára, szeles eső az arcomba, csúszós járda a fényes bokacipő alatt. Magányosan baktattam a sötét hajnali fényben Pécs utcáin és már el is felejtettem az álmomat és az átírt jövőmet. Időben voltam.
Pécsen a buszok pontosan járnak. Nincs akkora dugó vagy rövidebbek a távok és így jobban tervezhetőek a járatok? Nem tudom 5,33-kor kellett jönnie a busznak és én már percek óta ott álltam magányosan a szeles hajnali esőben és vártam, hogy jöjjön a busz és megnyugodtam hogy nincs itt semmi galiba, nem kések le semmilyen járatot, no para.

Megszólal a vészcsengő
És ebben a pillanatban megláttam, ahogy bekanyarodik a sötét utcában egy teljesen üres busz. Időre jött, csak épp a számozása nem stimmelt, 2-es szám virított rajta. Fülembe visszacsengett anyám hangja, figyeld a számozást, csak a 4-es busz jó neked.
És ekkor, az addig hallgatag vészcsengő élesen megszólalt, mintha egy egész birkanyáj egyszerre óbégatott volna az agyamban.
A busz közben mellém ért a megállóba, a sofőr komótosan kinyitotta az ajtót, én pedig bizakodva regéltem neki, hogy ugye a vasútállomás felé megy. Álmosan rám nézett. Vasútállomás? Ez nem az a buszmegálló, és ez nem az a busz. És még hozzátette: Maga nem pécsi és mégis ilyen szép?

Banális véletlen
Nem értettem, hogy jön ez ide. És akkor hirtelen bevillant az álmomban látott kép, én tényleg lekésem a buszt. Le fogom késni a vonatot is, és a tanfolyamot is, és nem azért mert elszöttyögtem az időt a készülődéssel, hanem azért mert az ismeretlen város hajnali derengésében eltévesztettem  a buszmegállót. Banális véletlen – duruzsolta közben a kismajoma fejemben, ugye mondtam, hogy lekésed?

Magyar nő vagyok és azok pedig általában szépek -vetettem oda hadarva a sofőrnek azt a vélekedést, amit a magyar nők általános szépségéről a minap a rádióban hallottam. Megjegyzem, jól esett a hajnali bókfröccs a szitáló esőben. Ő még folytatta volna velem a kedélyes csevejt, de én a szavába vágtam, hogy legyen olyan jó és főleg villámgyors, árulja el, hogy hova kell kenguru szökkelésben odaérnem, ha mégiscsak szeretném a vonaton szürcsölni a kávémat.

Elárulta. Egyenesen 100 méter sprint, át a zebrán szökellésben, majd a kanyar után jobbra. De ezt már csak távolról hallottam, mert a mondat közepén köszönés nélkül faképnél hagytam a flörtre játszó, amúgy szimpatikus söfőrt.

A hugomtól kapott adventi koszorú a hátam közepén lebegett én pedig tudtam, hogy már megint előre megálmodtam a jövőt. És egyre nőtt bennem a bizonyosság, el fogom érni a buszt, mert az imént a fürdőszobában átírtam a negatív jövőt, egy nekem tetsző jövőre.

Ha nem teszik a valóságod, írj egy másikat!

Szemem sarkából észleltem a világító 4 számot a közeledő járaton. Az úttest még elválasztott a busztól. Álltak mások is a megállóban és ugyan nekem még a zebrát be kellett vennem, de kiszámoltam, hogy mire mindenki felszáll, addig komolyabb közlekedési zűrzavar okozása nélkül van esélyem odaérni. Különleges pillanat volt, amikor zihálva felugrottam a járműre. A középkorú söfőr kiváncsisággal vegyült együttérzéssel rámnézett:
— Maga az, akit meg kellett várnom?
Jobban megnyúlt az arcom a csodálkozástól, mint a futás utáni lihegéstől. Hogy lehet, hogy a telepátia ilyen magas fokát művelik a pécsi buszsofőrök? Honnan tudja egyáltalán, hogy nekem sietős a ma reggel?
Szavak nélküli döbbenetemet látva folytatta: szólt a kollégám rádión, hogy mindenképpen várjam meg magát, mert rossz megállóban álldogált.

Nem volt mit mondanom. A teremtésem sikerült! Ezután már csak a hálának maradt hely a szívemben. A gondolataim helyét betöltötte a felemelő érzés, hogy mennyire imádom az életet, izgalmával, váratlanságával és azzal a felismeréssel együtt, hogy képes vagyok megteremteni a valóságomat.

Ui: A Théta kurzuson percre pontosan kezdésre ott voltam és azóta mindennapjaim kihagyhatatlan része:-)

Szeretnéd megtapasztalni a ThétaHealing jobbító, gyógyító hatását?  Az alábbi űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni konzultációra vagy ha van kérdésed, akkor felteheted, szívesen válaszolok, tel: 06 30 9904700.